Civil forum

Keszthelyen zenéltek a Magyar Rádió Szimfonikusai

Készült: 2020. július 2.

Keszthelyen is fellépett a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara a hétvégén. A Zenélő Magyarország szabadtéri koncertsorozat keretén belül 18 helyszínen tudta a közönség hallgatni a klasszikus zenét. A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a koronavírus miatt egyelőre nem tudnak beltéri koncerteket adni, ezért választották azt a lehetőséget, hogy így okoznak örömet az embereknek.

 

Mozart dallamai is felcsendültek a Zenepavilon mögötti területen a hétvégén. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának nyolc tagja ezekkel a darabokkal készültek Keszthelyre, hogy megörvendeztessék a Balaton-partra látogatókat. A Zenélő Magyarország elnevezésű kezdeményezés során három nap alatt 18 településen tudtak koncertet adni a négy részre osztódott zenészek.

„A muzsikusok ugyanúgy bezárva éltek az elmúlt hónapokban, mint mindenki más. Ők pedig arra szegődtek, hogy együtt muzsikálnak, együtt énekelnek, ezért, amikor hivatalosan bejelentették, hogy vége van a járványveszélynek, abban a pillanatban mi elkezdtünk próbálni. És miután még zárt térben nem lehet igazán szimfonikus és oratórikus műveket előadni, ezért azt találtuk ki, hogy kamaraegyütteseket alakítunk és most ezen a hétvégén 18 hangversenyt adunk.” - mondta el Kovács Géza a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek igazgatója.

A vonós oktett Mozart divertimentója mellett Mendelssohn oktettjét is előadta Keszthelyen. Jól begyakorolt darabokról van szó, hiszen a pandémia alatt mindenki csak egyénileg tudott készülni a jövő koncertjeire. Ezzel nem csak a magyar zenészek voltak így. Kovács Géza igazgató szerint Genfben azonban ebből a helyzetből is megpróbálták kihozni a legjobbat.

„Van az európai közmédiumoknak egy nagy szervezete egy nagy központtal, EBU-nak hívják, European Broadcasting Union. Ott kezdeményeztek egy Charpentier tedeumot, a dallamot mindenki ismeri, aki az Eurovízió szignálját már hallotta. Az európai rádiózenekarok tagjai otthon a saját stúdióikban és lakásaikban vették fel az egyes szólamokat. Ezt Genfben összekovácsolták, összemixelték és így többmillió rádióhallgató és televíziónéző hallhatta, láthatta ezt a műsort.” - tette hozzá az igazgató.

A zenészek remélik, hogy az őszi bérletes előadásokat már meg tudják tartani zárt térben is. A Zenélő Magyarország programsorozat azonban a sikeren felbuzdulva a mostani hétvégén is folytatódik.

 

Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024