Civil forum

Keresőjátékkal és rendhagyó tárlatvezetésekkel is várják a látogatókat

Készült: 2020. október 12.

Tematikus napokkal várja a látogatókat a Helikon Kastélymúzeum ősszel is. A programok célja, hogy a szezonon kívül is olyan információkkal lássák el az érdeklődőket, melyekkel nem minden nap találkozhatnak. A szervezők minden korosztályra gondoltak, hiszen az ismeretterjesztő séták mellett madáretetéssel, a gyermekeknek pedig kincsvadászattal is készülnek november végéig.

 

A keresőjáték egyik feladatát olvassák a gyermekek a Helikon Kastélymúzeumban. Szombatonként ugyanis a családi nap keretében ezzel is várják az érdeklődőket az őszi tematikus napokon belül. A keresőjátékon az előre meghatározott termekben kell a résztvevőknek bizonyos tárgyakat megtalálniuk, a jó válaszokért cserébe pedig oklevelet is átvehetnek. A fiatalok számára nagy izgalommal telik a keresgélés.

„Így keresgélni kellett folyamatosan. Volt egy csomó szoba, mindig jó kérdések voltak. Keresni kellett, jól el voltak dugva.”   - osztotta meg Kránicz Gergely.

Keddenként a parkban tehetnek tárlatvezetéssel egybekötött sétát a látogatók. Ezeken az alkalmakon olyan információkat is hallhatnak az érdeklődők, melyeket máskor nem biztos, hogy megismerhetnek. Ezeknek is nagy sikerük van, szívesen vesznek rajta a vendégek. A Helikon Kastélymúzeum munkatársai szerint az elmúlt hónapban is már nagy sikerei voltak a tematikus napoknak, melyeknek célja, hogy szezonon kívül is érdekes információkkal lássák el a látogatókat.

„Ezekben gondolunk olyan tárlatvezetésekre, olyan kisebb vásárokra vagy olyan extra programokra, amikkel így találkozhatnak mondjuk az őszi tematikus napok során. Ezekben található madáretetés közösen, amit a családdal hajthatnak végre. Ez a kicsik és nagyok számára egyaránt izgalmas. De vannak olyan sétáink, akár a parkban, akár az Északi-szárnyon, amiket nem minden nap láthatnak és itt bővebb információkat is kaphatnak mondjuk a kastélyról.”  - ismertette Fókás Andor Zalán a Helikon Kastélymúzeum munkatársa.

Szerdánként a könyvtárban ismerhetnek meg különleges példányokat a látogatók, míg a pénteki állati napon a Madárpark mellett a Vadászati kiállítással kapcsolatban lehet totót kitölteni. Vasárnap a közlekedés napja, ahol a történelemi modellvasútról, a Hintókiállításról és a főúri úti kalandokról kaphatnak bővebb ismertetőt az érdeklődők. Az őszi tematikus napok november 30-ig tartanak.

 

Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024