Civil forum

Kelet-Zalai Foglalkoztatási Paktum projekt 2020. évi eredményei

Készült: 2020. december 18.
A Kelet-Zalai Foglalkoztatási Paktum projekt a 2020. évben is folyamatosan működött, és a projekttevékenységek a járványhelyzet okozta korlátozások ellenére is ellátásra kerültek.  
A 2018 januárjától induló, eredetileg 42 hónapra tervezett, majd további 3 hónappal meghosszabbított projekt célja a keszthelyi és a zalaszentgróti járásban a foglalkoztatási, képzési támogatások biztosítása, munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtása, a térségi munkaerő-piac élénkítése, együttműködések tapasztalataira épített területi partnerség működtetése.  
Keszthely Város Önkormányzata, mint fő kedvezményezett a Zala Megyei Kormányhivatallal, a Keszthelyi Városfejlesztő Nonprofit Kft-vel, valamint a Civil a Civilekért Egyesülettel közös konzorciumban dolgozik a projekt megvalósításán, amely 2021. szeptember 30-ig folytatódik.
Az együttműködés eddigi közel 3 éve alatt a megvalósítás során a projektbe bevont ügyfelek száma 2020. október 31-ig 164 fő volt. Ebből 25 fő vett részt képzésben, 72 fő kapott bérköltség támogatást, 16 fő kapott vállalkozóvá válási támogatást, és 58 fő kapott munkaerő-piaci szolgáltatásokat.
A program segíti azon álláskeresők elhelyezkedését, akik alacsony iskolai végzettségűek, pályakezdők, 50 év felettiek, GYED-ről, GYESE-ről, ápolási díjról visszatérők, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, roma nemzetiségűek, inaktívak vagy közfoglalkoztatásból kilépők.  
A 2020. évre tervezett rendezvények a járványhelyzet miatti korlátozó intézkedések miatt részben online módon kerültek megtartásra, részben 2021. év tavaszára kerültek átütemezésre.
A személyes ügyfélfogadásra – a jelenlegi járványügyi intézkedések értelmében – csak előzetes bejelentés alapján lehet érkezni.

 


„Innovatív foglalkoztatási együttműködés a keszthelyi és zalaszentgróti járásokban”

TOP-5.1.2-15-ZA1-2016-00003


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024