Civil forum

Járványhelyzet a világban: több országban növelik a szigort

Készült: 2021. január 26.
A koronavírus gyors terjedése miatt számos európai országban további szigorításokat vezettek be a közelmúltban. Németország, Portugália és Franciaország lényegében a teljes lezárásban hisz, Olaszországban csak bizonyos régiókban vannak korlátozások, Spanyolország intézkedései szinte naponta változnak, míg Máltán, valamint Amerikában szabadabb az élet.


A becsehelyi származású Hoffmann Papp Krisztina férjével a franciaországi Provence régióban található Bandolban telepedett le. A hálózatépítő cég tulajdonosaként dolgozó hölgy elmondta: jelentős korlátozások vannak az országban. Egyetlen vendéglátóegység sincs nyitva, 18 órától pedig kijárási tilalom van érvényben. Ezzel kapcsolatban szerdára újabb bejelentést ígértek, a hétvégére akár teljes kijárási tilalmat is bevezethetnek, legalábbis a szóbeszéd szerint.
– A beutazással kapcsolatban január 24-én módosították a szabályokat – folytatta. – Az Európai Unióból érkezőknek is 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel kell rendelkezniük. Ez alól egyelőre kizárólag a kis határ menti és a teherforgalom a kivétel, karanténkötelezettség nincs.

Csak üzletekbe

Hasonlóan szigorú intézkedéseket foganatosítottak Portugáliában. A nagykanizsai származású Pintér Violetta élettársával, Arménio Pereirával él a 45 ezer lakosú Albufei­rában, ahol szépségakadémiát alapítottak. Violetta elmondta: egy hete mindent – iskolákat, éttermeket, munkahelyeket és fodrászatokat – egyszerre zártak be, vagyis kizárólag az üzletekbe lehet elmenni. A kutyasétáltatásra a lakóhelytől 500 méteres sugarú kört jelöltek ki.
– A vállalkozásunkat is be kellett zárnunk, az állam ígért ugyan segítséget, de még semmi nem történt – írta Violetta. – A településünk valóságos turistaparadicsomként működött a járvány előtt, főleg angol vendégek jöttek nagy számban. Amióta lezárták a brit határt, eléggé siralmas a helyzetünk. Alapvetően ugyan nem a turisták a célközönségünk, mégis sokat segít a jelenlétük. Ha nem működik az étterem, vagy a hotelek, akkor a dolgozók csak a létfenntartásra költenek. Sajnos azt érezzük, hogy az új év is ugyanolyan nehéz lesz, mint a tavalyi. Vagy még rosszabb.

Violetta és a párja a bezártságot nehezen viseli, szívesen kimennének mindennap a tengerpartra…

Minden zárva

Németországban továbbra is rendkívül szigorú korlátozásokkal igyekeznek visszaszorítani a vírus terjedését, mondta lapunknak a keszthelyi Molnár Krisztina, aki több évtizede Berlinben él. Masszőrként dolgozik, de jelenleg nem tudja gyakorolni a hivatását: a fizikai érintkezéssel járó munkák nem engedélyezettek, még a fodrászok sem dolgozhatnak.
– November elsejétől fokozatosan vezették be a korlátozásokat, és december 17-re gyakorlatilag leállt az élet Berlinben. Az óvodák és iskolák be vannak zárva, akik otthonról tudnak dolgozni, azoknak kötelező a home office, és a lakhelyet elhagyni maximum 15 kilométeres körzetben lehet. Ez utóbbi csak azokra nem vonatkozik, akiknek a munkájuk miatt utazniuk kell, és erről munkáltatói igazolással rendelkeznek. Zárva vannak a mozik, a színházak, a szórakozóhelyek, az éttermek és az üzletek is az élelmiszerboltok, drogériák és gyógyszertárak kivételével, az egész karácsonyi forgalom az interneten bonyolódott le. A ruházati üzletek nagyon szép kirakatokkal csábítják a vevőket, mert ugyan nyitva nem tarthatnak, de az interneten meg lehet rendelni a kirakatban látott holmikat. Az IKEA-tól pedig például úgy lehet vásárolni, hogy az interneten megrendelt áruért elmegy a vevő az áruházhoz, és kint átadják neki a terméket – összegezte Molnár Krisztina.

Azt is elmondta: a tömegközlekedésben és a boltokban már nem fogadják el a textilmaszkot, csak orvosi, FFP2-es védőmaszkban lehet belépni. A szigorú intézkedések jelenleg február 14-ig vannak érvényben Berlinben, s lényegében ugyanezek a korlátozások vonatkoznak Németország összes tartományára.

A berlini intézkedéseket 2-3 hetente vizsgálják felül, de mivel megjelent a koronavírus új, az eddiginél sokkal fertőzőbb mutációja, a németek egyelőre nem számítanak a szabályok enyhítésére. Pedig ők is már nagyon várják a járvány végét, hiszen rengeteg ember megélhetése veszélybe került. A nagy létszámú berlini művészvilág is egzisztenciális problémákkal küzd, a nagyváros korábban pezsgő kulturális élete gyakorlatilag lenullázódott. Akik nem dolgozhatnak a szakmájukban, azok közül sokan a kereskedelemben, futárszolgálatoknál helyezkedtek el.

Kiülnek a teraszokra

Spanyolországban másképp tekintenek a vírushelyzetre. Nemrég egyik nagykanizsai olvasónktól kaptunk néhány fotót Barcelonából, melyen az látszik, hogy az emberek maszk nélkül beszélgetnek a kávézók teraszain. Az arcmaszkot az utcákon mindenki viseli, viszont annak használata az asztalnál már nem kötelező. A teraszok zsúfolásig megteltek, sorban állnak az emberek asztalért. Az éttermek délelőtt csak 7.30-tól 9.30-ig tartanak nyitva, délután ugyancsak két óra engedélyezett.
A szintén spanyol fennhatóság alá tartozó Mallorcán szigorú szabályokat vezettek be, hogy megóvják a lakosságot a fertőzéstől. Egy kanizsai hölgy évek óta ott dolgozik szlovák párjával. Az apró sziget szinte egyetlen bevételi forrása a turizmusból származik, ám a járvány megjelenése óta a lehető legszigorúbb szabályok vannak érvényben, ezért mostanra sok vállalkozás a csőd szélére sodródott.

– A szigorításokon olykor enyhít a kormány, máskor a teljes lezárásban látják a megoldást – hallottuk a nagykanizsai hölgytől. – Karácsony előtt megnyitottak az edzőtermek, a kávézók is, persze betartva a védőtávolságot, úgy tűnt, szabadabb lehet az élet. Aztán pár hét múlva mindenféle tevékenységet újra megtiltottak. Sok embernek elege lett az állandóan változó helyzetből. Néhány napja megint teljes a zár, a szupermarketekben például kizárólag létfontosságú élelmiszereket lehet vásárolni, a többi terméket szalagokkal védik.

Régiónként különböző

Olaszországban bizonyos régiókat a fertőzöttség alapján sárga, narancssárga és vörös kóddal jelölik. A sárga az enyhén, a vörös pedig az erősen fertőzött területet jelzi. A kanizsai származású Za­nollo Ivett a toszkán térségben, Pistoia megye kisvárosában, Quarratában él férjével és két gyermekükkel. A területük most a sárga besorolásba esik, vagyis minden vendéglátóegység, kávézó és étterem nyitva van 18 óráig. Az emberek most fellélegezhetnek kicsit, persze addig, amíg a fertőzöttség nem emelkedik. Általánosságban elmondható: az olaszok nagyon ragaszkodnak a megszokott életükhöz, vágynak arra, hogy a szabadban lehessenek és mozoghassanak.

Otthonról dolgoznak

A szintén kanizsai származású Szolnoki Bence az egyetem elvégzése után, két éve költözött Máltára, s jelenleg egy pénzügyi cégnél dolgozik. Úgy látja: a viszonylag korán életbe lépett intézkedések miatt sikerült kordában tartani a vírus terjedését. A cégek túlnyomó része bezárta az irodáit, a munkavállalók otthonról dolgoznak. A maszk használata kötelező. Az első hullám idején csak lázmérés után lehetett belépni a sarki boltba is.

– Most, a második hullám idején csak a helyi kórház és néhány közintézmény alkalmazza ezt a megoldást – tette hozzá a fiatalember. – Kijárási korlátozás nincs, az éttermek, bárok, edzőtermek június óta újra várják a vendégeket. Folyamatos fertőtlenítéssel, létszámkorlátozással igyekeznek megtenni a lehető legtöbbet a biztonságunkért. Az oltással kapcsolatban nagyon bizakodóak az emberek. Eddig közel 20 ezer adag oltást adtak be javarészt 80 év feletti időseknek, valamint egészségügyi dolgozóknak.

25 millió fertőzött

A hétvégén átlépte a huszonötmilliót a koronavírussal fertőzöttek száma az Egyesült Államokban. A növekvő számok ellenére a Miamiban élő Csere Erzsébet szerint az európainál jóval lazább a szabályozás. Az életmód-tanácsadással is foglalkozó hölgy arról számolt be, hogy az utcákon s az éttermekben nem kötelező a maszk, csak az élelmiszerrel foglalkozó áruházakban a vásárlás ideje alatt kell viselni.

– Miami a körülményekre való tekintettel is élhető, élvezhető, minimális biztonsági intézkedések vannak érvényben – vázolta. – A buszok használata idén ingyenes, viszont korlátozott létszámmal közlekednek a járatok. A tömegközlekedésben, a fitnesztermekben, boltokban, gyógyszertárakban a maszk kötelező, a bárok, vendéglők, zenés szórakozóhelyek tárt karokkal fogadják a betérőket. A part tele van kerékpárosokkal, gördeszkásokkal, olyan, mintha mi sem történt volna.

Néhány szomszédunknál

Ausztriában hétfőn járványügyi szigorítások léptek életbe: a tömegközlekedésben, az üzletekben, a piacokon, az ügyfeleket fogadó hivatalokban és a rendelők várótermeiben 14 év felett kötelező az FFP2-es maszk, s a 2 méteres távolságtartás azok között, akik nem egy háztartásban élnek.

A kedvező trendek alapján Horvátország január 31. után enyhíthet egyes korlátozásokon, ha nem jelenik meg az országban a vírus Nagy-Britanniában azonosított új változata. Szlovéniában már megjelent a brit vírustörzs, ezért a szlovén kormány a hét közepéig felülvizsgálhatja a már bejelentett enyhítéseket, és akár újabb szigorításokat is bevezethet, ha az új vírustörzs elterjedtebb, mint ahogy most tudják.

Szlovákiában drasztikus intézkedést hoztak: január 27-től február 7-ig a negatív teszttel nem rendelkezőkre kijárási korlátozások vonatkoznak, még munkába és kirándulni sem mehetnek.




Forrás: Benedek Bálint, Szabó Judit, Zalai Hírlap
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024