Civil forum

Ismét a 40 halászra emlékeztek Vonyarcvashegyen

Készült: 2019. augusztus 6.

A halászat, a halas ételek és a kikapcsolódás is célja a 40 halász emléknapnak, melyet évek óta megrendeznek Vonyarcvashegyen. A Szent Mihály-kápolna legendás történetére emlékező napon főzőversenyre és koncertekre is várták az érdeklődőket a Lidó-strandon.

A vonyarcvashegyi Szent Mihály-dombon található kápolna megépítése a 40 halász legendájához köthető. 1729 telén a tó jegén dolgoztak a halászok, amikor rianás miatt egy jégtábla levált, rajta a halászokkal. Hatan azonnal meghaltak, a többiek pedig a táblán sodródtak tovább. Hirtelen fordult meg a széljárás, a jégtáblát pedig kisodorta a partra a szél. A halászok csodás megmenekülésük után fogadalmat tettek, hogy kápolnát építenek a dombtetőn. A Balatongyörök és Vonyarcvashegy határában található építmény hazánk egyetlen halászkápolnája.

A 40 halászról évek óta megemlékeznek Vonyarcvashegyen. Többek között főzőversenyt is hirdetnek ez alkalomból. Idén 8 csapat jelentkezett, leginkább a település civilszervezetei, de egy egervári csoport is főzött.

„A halászlé titka azt 1967-ben Matula bácsitól tanultam. A csapatunk az Matula bácsi és csapata. Annak idején ő tanított engem a halászlé főzésre, hogyha föltesszük a bogrács fölé a kezünket és ragad, akkor az nagyon finom halászlé. A friss balatoni hal a legfontosabb. ebbe nincs semmi más, csak 6fajta hal, egy nagyon pici bors, só meg egy halászlékocka. Semmi más.” - mondta el Gángó Károly.

A halat a Balatoni Halgazdálkodás Zrt. ajánlotta fel, a csapatoknak csak a fűszert kellett magukkal vinni. A rendezvény évek óta népszerű, melynek célja a kikapcsolódás, a halas ételek népszerűsítése és maga a halászat bemutatása.

„Visszaemlékezünk arra, hogy régen a Balatonnál hogy tudták, hogy próbáltak halászni, ez volt a bemutató halászat, ami a mai nap folyamán is megtörtént és hát próbálunk a halakból a civilszervezetekkel és a csapatokkal egy kóstolót adni az idelátogató vendégeknek. Én úgy gondolom, hogy ez sikerült is. Ha nézzük a zsákmányt, ami úgymond a halászatból adódott a strandi halászat és a vendégek, szerencsére az időjárás is kedvezett, mindenféle halból sikerült a hálóba kerülni.” - osztotta meg Péter Károly.

A főzőversenyt követően a Lidó-stradon a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar koncertjét hallgathatta meg a népes közönség. A fiatalok többek között indulókat és magyar népdalokat adtak elő.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

forrás: tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024