Civil forum

Így őrizheti meg a fiatalságát!

Készült: 2020. március 6.

Saját bőrén érezheti az öregedést késleltető praktikák hatását. Frissüljön fel testben és lélekben egyaránt!

A Vasárnap Reggel összegyűjtötte, mivel késleltethetjük az öregedést


Használjon fényvédős hidratáló krémet!

Bizonyított tény, hogy minden egyes napozás, akár az ujjlenyomat, belevésődik a hámréteg genetikai programjába. Éppen ezért, amennyiben túl sok időt tartózkodik a napon, fokozottan felgyorsítja bőre öregedésének folyamatát. A káros UV-sugarak az enyhe, őszies időben is elérik arcát, ennek hatására apró ráncocskák és pigmentfoltok jelennek meg rajta, és bőre idősebbnek tűnik majd a koránál. Tehát, ősszel is keverjen napvédő krémet testápolójához!

Tippünk: A bőrelszíneződések kezelésére használjon világosító krémet, amely halványítja a májfoltokat!


Gyengédség

Szintén bizonyított, hogy a szerelem az egyik legjobb szer a stressz ellen. A gyengédség csökkenti a vérnyomást, és jelentősen emeli az életminőséget.

Tippünk: Éljenek át párjával minél többször meghitt pillanatokat! Ez serkenti az oxitocin nevű hormon termelését, amely az elégedettség és a biztonság érzetét kelti. Heti két alkalommal kényeztessék egymást illatos masszázsolajjal! A gyengéd érintés ösztönzi a fiatalító és boldogsághormonok (ösztrogén, szerotonin, tiroxin) termelődését.

 

Napi egy keresztrejtvény

A rejtvények, a gondolkodást igénylő logikai játékok és a nyelvtanulás kitűnő tréning az agy szürkeállományának. A rendszeres karbantartással szellemileg akár tíz évet is fiatalodhat.


Idegeskedés helyett arcmasszázs

Természetesen nem mindig kerülheti el a stresszt. Azonban feldühödve, dacosan nem ajánlott ágyba bújni! Próbáljon ki egy speciális arcmasszázst, amellyel a pihentető alvásért felelős energiapontokat stimulálhatja. Ehhez a szokásosnál egy kicsit több éjszakai krémet vigyen fel az arcára, és kis köröket leírva masszírozza meg a homloka közepén található pontot!

Ugyanígy nyomkodja végig szemöldöke vonalát, halántékát, majd az állán a gödröcskét, szájszegletét, végezetül újra a halántékát, majd az állán a gödröcskét, szájszegletét, végezetül újra a halántékát! Mindez kb. 3 percig tart, s azonnal érezni fogja a masszázs nyugtató hatását. Ezután könnyű és pihentető alvásban lesz része.


Hormonok

Ha bizonyos hormonokból nincs elegendő a szervezetében, bőre és haja is gyorsabban öregszik. Amikor felkeresi nőgyógyászát, végeztessen el egy tesztet, amellyel kimutatható a test hormonháztartásának állapota. Az enyhe hiányt napi 2 szójajoghurt elfogyasztásával csökkentheti.


Heti egyszer peeling

Idővel lassul a sejtosztódás, a bőr gyorsabban szarusodik, szárazzá, pikkelyessé válik. A testradírozással eltüntethető a legfelső, elhalt hámréteg, s a felület újra puha, illetve sima lesz. Ráadásul, a kozmetikai csodaszereknek köszönhetően a bőrtápláló anyagok mélyebbre hatolnak. Az így megerősített hámsejtek könnyebben magukban tartják a nedvességet.

Tippünk: ½ csészényi tengeri sót keverjen össze 2 ek. olívaolajjal, és tusolás után ezzel a masszával dörzsölje be a testét! A dekoltázs és a mell érzékeny bőrével bánjon finomabban! Végül alaposan öblítse le!


A helyes tartás

Ügyeljen a testtartására! Amennyiben leeresztett vállakkal, görbe háttal tölti az egész napot, hosszú távon negatívan befolyásolhatja tudatalattiját, és könnyebben kedvetlenné, lehangolttá válik. Tehát, fel a fejjel, emelje magasabbra az állát és a tekintetét! Hátát tartsa egyenesen, de ne legyen merev! Ennek hatására megújul a testében áramló energia, így növelheti pozitív kisugárzását is.


Óvatosan az alkohollal!

Szigorúan csökkentse minimálisra a kávé- és az alkoholfogyasztást! A nikotinról pedig teljes mértékben mondjon le! Az utóbbi élvezeti cikk ugyanis rendkívüli mértékben növeli a szabad gyökök képződését, amelyek szép lassan leépítik az immunsejteket, ez szintén a gyors öregedés egyik kiváltó oka.


Vitaminbomba

A fiatalságot, illetve a fittséget az elfogyasztott élelmiszerekkel is elérheti. Az öregedést lassító táplálkozási tanács a következő: egyharmad rész növényi eredetű nyers koszt (zöldség, gyümölcs), egyharmad párolt étel (tészta, krumpli, rizs), valamint egyharmad állatieredetű termék (tej, tojás, hal, sovány hús).

 

Forrás: Zalai Hírlap

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024