Civil forum

Helyi értékek bemutatója Zalaszántón

Készült: 2016. június 27.

2016. június 24-én került megrendezésre a Zalaszántó helyi értékeit bemutató fotókiállítással egybekötött műsoros rendezvény, amelynek a Zalaszántói IKSZT adott helyet. A Földművelésügyi Minisztérium által kiírt nemzeti értékek gyűjtésére, népszerűsítésére vonatkozó felhívására a Civil a Civilekért Egyesület nyújtott be pályázatot, amely támogatásban részesült. A „Zalaszántó és testvértelepülése, Szék értékeinek gyűjtése” című pályázat célja az volt, hogy a két település építészeti, természeti értékei, tárgyi, kulturális, szellemi öröksége összegyűjtésre, megőrzésre és átadására kerüljön. A projekt keretében három rendezvény valósul majd meg, kettő Zalaszántón, egy pedig az erdélyi testvértelepülésen, Széken. Az értékgyűjtő munkában a helyi önkormányzat települési értéktár bizottsága is segítséget nyújt, valamint a községben működő civil szervezetek és a hagyományőrzés fontosságát szem előtt tartó lakosok. Az összegyűjtött anyag elektronikus formában (honlapon) is elérhetővé válik, valamint ez év augusztusában egy ismertetővel és színes képekkel illusztrált kiadvány is megjelenik, amelyben mindkét település értékei bemutatásra kerülnek.

  

Jelen rendezvényen a polgármesteri köszöntőt és a projektmegvalósítás főbb állomásainak ismertetését követően a helyi óvodás és általános iskolás fiatalok irodalmi és néptáncos műsorát élvezhették a jelenlévők, majd a Zalaszántói Pávakör népdalcsokrát hallgathatták meg. Az előadások után a résztvevők megtekintették a fotókiállítást, valamint a 45 évvel ezelőtti – országos előadói díjat is nyert – Pávakör fellépő ruháit. A tartalmas, látványos rendezvény elérte célját, a helyiek figyelmét ráirányította a települési értékek megőrzésének fontosságára, és a programot követő kötetlen beszélgetések alkalmával további kiállítás szervezési és gyűjtő ötletek kerültek elő, amelyek majd az augusztusi zalaszántói rendezvényen megvalósulhatnak.

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024