Civil forum

Helyi előadókat keres a keszthelyi Természetgyógyász Klub

Készült: 2020. január 15.

Elsősorban helyi és a közelben élő szakembereket hívna előadónak a Balaton Színházban működő Természetgyógyász Klub új elnöke, Wágenhoferné Pohl Magdolna, aki év elején vette át a csoport vezetését.

 

Wágenhoferné Pohl Magdolnát az eddigi klubelnök, Balázs József és az előadásoknak otthont adó Balaton Színház igazgatója, Csengei Ágota kérte fel a munkára. A természetgyógyász-fitoterapeuta szakember korábban tartott előadásokat is tagtársainak.

– Nagy múlttal rendelkezik ez a klub, több mint 30 éve működik – mondta az új klubvezető. – A célkitűzésem, hogy a mindennapokba beilleszkedjenek a természetgyógyászati lehetőségek, minél több szakembert és előadást halljanak a klubtagok. Rengeteg alternatív lehetőség van, amiről talán kevesen is tudnak.

Az új elnök által összeállított előadás-sorozat pénteken indult, és idén első alkalommal Csonkáné Bokrovics Andrea kineziológust hallhatták a résztvevők.

– Vendégünk bemutatta a kineziológiát, amely a természetgyógyászaton belül nagyon fontos és meghatározó ág – idézte fel a klubvezető. – Megtudhattuk, hogy kinek mikor és milyen élethelyzetben tud segíteni. Nagyon jó technikákat mutatott stresszkezelésre, és mozgásos gyakorlatokban is részt vehettünk.

Az új klubvezető a programokra keszthelyi vagy környékbeli előadókat hívna, hogy olyan természetgyógyászokkal, alternatív módszerekkel foglalkozó szakemberekkel ismerkedhessen a hallgatóság, akik bármikor könnyen, a közelben elérhetők, ha bármilyen probléma felmerül.

A Természetgyógyász Klubnak általában két összejövetele van havonta.

– Foglalkozunk majd jógával, jön hozzánk mesemondó terapeuta, zeneterapeuta, valamint biokozmetikus is – sorolt néhányat az elkövetkezendő hetek előadói közül Wágenhoferné Pohl Magdolna.

Az előadásokon való részvételhez klubtagsági kártya kell, ezt bárki igényelheti.

 

Forrás: Keszey Ágnes, Zalai Hírlap

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024