Civil forum

Hálóhúzás és strandszínház a 40 halász emléknapján

Készült: 2020. augusztus 4.

Több keszeg és kettő harcsa is a hálóba akadt szombaton Vonyarcvashegyen. A 40 halász emléknapján egy 200 méteres hálót kellett partra húzniuk a vállalkozó szellemű önkénteseknek. A program minden évben nagy érdeklődésre tart számot, a három napos rendezvény azonban most gólyalábasokkal, artistákkal és színházi társulatok bemutatóival is kiegészült.

A 40 halász emléknap elmaradhatatlan eleme a hálóhúzás. A Halgazdálkodási Zrt. és a horgász szövetségek munkatársai együttes erővel bontják ki a hálót a vonyarcvashegyi strand egyik szakaszán, a vállalkozó szellemű önkéntesek pedig megpróbálják azt a partra húzni. A program minden évben nagy érdeklődésre tart számot, sokan szívesen neveznek be a hálóhúzásba.

„Én itt csak nyaraltam, és frenetikus volt. Igen, jó volt.” - mondta egy résztvevő, Fejes Szabolcs.

„A családunk részt vett idén először ezen a hálóhúzáson, ami számunkra is újdonság volt, de nagyon jól éreztük magunkat. A gyerekeknek különösen tetszett, illetve betekintést kaptunk így a régi idők hagyományaiba, ami a gyerekek számára fontos, mert mi pedagógusok vagyunk, tehát ezeket fontosnak tartjuk.” - tette hozzá egy másik önkéntes, Papp Lívia.

A nagyhálós balatoni halászat az 1800-as években alakult ki és egészen 2013-ig tartott. A szakemberek azonban ma is fontosnak tartják, hogy őrizzék a hagyományokat és bemutassák az érdeklődőknek a régi idők technikáját. Vonyarcvashegyen emellett emléket állítanak annak a 46 halásznak is, akik egy szerencsétlen téli halászat után partot értek a településen. A rendezvényen évek óta közreműködik a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. is.

„Szükségesnek tartjuk azt, hogy az egyik legősibb szakma, ami a halászat, hogy az emberekben ennek egy kis ismerete legyen, egy kis ízelítőt kapjanak abból, hogy mennyire nehéz szakma volt ez. Most, hogyha nekilátunk majd húzni a hálót, és látják azt a vendégeink, hogy igazából mekkora erőkifejtés szükséges ahhoz, hogy egy minimális kis halat meg tudjunk fogni, talán egy kicsit át tudják értékelni, hogy milyen lehetett régen ez a szakma.” - tájékoztatott Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati igazgatója.

A vonyarcvashegyi ideiglenes halászok sikerrel jártak, hiszen több keszeg és két harcsa is a hálóba akadt. A halakat nagy üdvrivalgás kísérte, a gyerekek nagy örömmel hordozták körbe a parton a fogást. A 40 halász emléknap évek óta hagyományos rendezvénye Vonyarcvashegynek, az idei évben azonban újdonságokkal is várták az érdeklődőket a szervezők.   

„A 40, illetve a 46 halászra évek óta emlékezünk Vonyarcvashegyen. Szeretnénk ezt a három napot még több tartalommal, még több programmal megtölteni. A hálóhúzás egy fontos eseménye ennek a három napnak, de mellette most például utcaszínház, pontosabban strandszínház találkozót hirdettünk és valósítunk meg itt két napon, péntek-szombat este.” - emelte ki Farkas Tibor, a Vonyarcvashegyi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója.

Szombaton, a hálóhúzást követően a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar muzsikált a strandolóknak. Emellett a felállított színpadon gólyalábasok, artisták és színházi társulatok is bemutatkoztak.         

Regman Karola - Keszthelyi TV      

forrás:tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024