Civil forum

Hajnali negyed 3-ig teniszeztek Keszthelyen

Készült: 2019. augusztus 8.

Az augusztust éjszakai teniszversennyel indította a Helikon TC, mely közben elkezdte a felkészülést hagyományos nemzetközi szenior viadalára is.

 

A Helikon TC idén már huszonkettedik alkalommal rendezte meg éjszakai amatőr teniszversenyét. Idén 24 páros nevezett a viadalra – a házigazdák és a szintén keszthelyi Sun TC versenyzői mellé érkeztek indulók Székesfehérvárról, Nagykanizsáról, Marcaliból, Zalaegerszegről és Budapestről is. Négy pályán zajlott a küzdelem, de az utolsó mérkőzés így is hajnali 2 óra 14 perckor ért véget. Elismerést érdemelnek a versenyzők, akik a csodás környezetben, óriási küzdelmeket vívtak. A verseny rangját emelte, hogy ott volt a pályán Mészáros László többszörös magyar bajnok is, aki a korosztályos világranglistán is előkelő helyen áll.

A játéktudás alapján a szervezők négy csoportban osztották a résztvevőket. Közülük az első helyezettek, A csoport: Szabó Zsolt–Farkas Kornél. B: Pécsi Attila–Szakács Attila. C: dr. Hérincs András–Huppán András. D: Ruttkay László– Árr Richárd.

A viadal zárása után Horváth Imre, a Helikon TC elnöke további terveikről is beszélt:

– A következő versenyünket szeptember 2. és 7. között bonyolítjuk le. Ez lesz a hagyományos Magyarország Nemzetközi Szenior Teniszbajnokság, melyre 250–300 résztvevőt várunk, közösen a szervezésben besegítő Sun Teniszklubbal. Idén is Európából jönnek majd a legtöbben, de a távolabbi földrészekről érkezők is megcsillogtatják majd a tudásukat. Természetesen várjuk a nézőket is.

 

Forrás: Góth Imre, Zalai Hírlap

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024