Civil forum

Felújították a tükörtermet

Készült: 2022. március 23.
Felújították a Fehér Tükörtermet a Helikon Kastélymúzeumban. A Nemzeti Kastélyprogram keretéből megvalósuló projektben restaurálták a terem díszeit, berendezési tárgyait és padlóját is. Helyet kap benne egy 12 személyes ebédlőasztal, így hamarosan eredeti funkciójában láthatja a közönség.


192 darabos étkészlet a tükörterem ebédlőasztalán, rajta a grófi család címerével. Ezeket a Nemzeti Kastélyprogram támogatásával a műtárgy visszavásárlási programon belül szerezték be.

Az egyik legjelentősebb beruházás a frissen rekonstruált ebédlőasztal. Egy 12 személyes teríték van rajta.

 „Így áll össze az a gazdag enteriőr, amely tulajdonképpen ezt az egész atmoszférát most újjáteremtve mind a turisták, mind pedig akár rendezvényvendégek számára úgy gondoljuk, hogy a kastély egykori jelentőségét maximálisan fel tudja idézni.” - mondta el Dr. Virág Zsolt a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa.

Új szemlélet tapasztalható a kastélyban a fejlesztés miatt. A program célja volt, hogy a kiállítás értékét növeljék a különböző helyekről megvásárolt tárgyakkal.

„Elsősorban azokat, amik korábban is itt voltak, hiszen valamilyen módon a Festetics-örökség részei. És ezáltal mindannyian gazdagabban lehetünk. Úgyhogy én nagyon örülök, hogy ezt a feladatot végezhettem és ezt csináljuk tovább. Hiszen aki itt lakik, annak a Festetics-örökség talán a legfontosabb érték.” - emelte ki Manninger Jenő országgyűlési képviselő.

A felújításnak a turizmusban is nagy szerepe van. A Festetics-kastély a leglátogatottabb kastélymúzeum hazánkban.

„A mobilcella adatokban látszik, hogy a Helikon Kastélymúzeumnál éves szinten 430.000-ren fordultak meg 2021-ben. Keszthely a Balatoni turisztikai térség egyik legforgalmasabb települése és a térségbe látogatók között nincs olyan, aki akár csak egy napra is ne akarna ellátogatni a kastélyba. Ehhez a mostani fejlesztés is jelentősen hozzájárul.” - osztotta meg  Dr. Szilágyi Szabolcs a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese.

Közös feladatunk az örökségvédelem, a műemlékvédelem, az értékmentés és a kultúra közvetítése az épített örökség által.

„Mondhatni a magyarországi kastélyok és várak pozícióit közösen erősítjük meg, tesszük láthatóbbá és kapcsoljuk be intenzívebben mind Magyarország, mind a Kárpát-medence közösségi, kulturális és turisztikai vérkeringésébe.” - tette hozzá Glázer Tamás a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A Helikon Kastélymúzeumban számos fejlesztés valósult meg eddig is, melyek a jövőben folytatódnak. Jelenleg 18 futó pályázatuk van. Ezekre 12,9 milliárd forint támogatást nyertek el.

„Egy jól kijelölt cél elérése érdekében pályázunk különböző forrásokra és próbáljuk megvalósítani azokat a pontszerű fejlesztéseket, amelyek összeállnak majd egy egységes egésszé. Amit a mai napon itt a tükörterem felújítása kapcsán be tudunk mutatni ez a Nemzeti Kastélyprogramból megvalósuló, mintegy másfél milliárdos beruházásunknak egy része.” - fogalmazott Pálinkás Róbert a Helikon Kastélymúzeum igazgatója.

Keszthely és térsége sokat köszönhet a Festeticseknek. Fontosak a 12 hónapos attrakciók is, ezért mindenkinek jelentős lehet a kastély fejlesztése.

„A Festetics-kastély az ország leglátogatottabb kastélymúzeuma, ami nyilván egyrészt egy nagy büszkeség. Másrészt azt gondolom, hogy az egész térségnek egy nagyon nagy lehetőség, hiszen nem csak a kastélyban, hanem a Festetics-örökséghez tartozó, területileg amúgy akár távolabb eső fejlesztések is nagyon jelentősek az egész térség szempontjából.” - nyilatkozta Nagy Bálint polgármester.

Az együttműködés és a közös munka szimbólumaként a meghívott vendégek közösen ültettek el két hársfát a kastély parkjában.




Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024