Civil forum

Erdélybe készülnek a keszthelyi intézmény diákjai

Készült: 2019. december 3.

A Határtalanul program pályázati támogatásával erdélyi utazásra készülnek a Zöldmező utcai gyógypedagógiai intézmény diákjai.

Több mint hárommillió forintot nyert az intézmény a tanulmányi kirándulásra. A pályázat finanszírozza az útiköltséget, a szállást, a teljes ellátást, a programokat, a múzeu­mi belépőket. Így a hátrányos helyzetben lévő családoknak sem okoz gondot gyermekük részvétele. A Petőfi nyomában című körutazáson a gyerekek megismerkednek régi erdélyi városokkal, mint Nagykároly, Erdőd, Koltó, Fehéregyháza, Székelykeresztúr, Bánffyhunyad, ellátogatnak a Bódi-tóhoz és a tordai sóbányába.

– Tanulóink a szavalóversenyekre való felkészüléshez sok hazafias verset tanulnak. Számos életrajzi adatot ismernek Petőfi Sándorról, ismerik a történelmi körülményeket. Az előzetes felkészülést kiegészíti a keszthelyi Szendrey Júlia emlékszoba meglátogatása – közölte Kocsi Judit igazgatóhelyettes.

A 40 szakiskolás tanuló és a 6 kísérő tanár április végén indul az ötnapos útra.

Keszey Ágnes

forrás: zaol.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024