Civil forum

Elkezdődött a Georgikon Diáknapok programsorozat

Készült: 2022. április 25.
Elkezdődött a Georgikon Diáknapok programsorozat. A versengés célja, hogy eldöntsék, kik lesznek a Georgikon méltóságai a diákok közül. A hagyományos felvonulás az eső miatt elmaradt, így az egyetem kollégiumában tartották a megnyitót. Vasárnapig színes programok lesznek a hallgatóknak és az érdeklődőknek.


A kortes beszédekkel kezdődött el a rendezvény. A brigádoknak már előzetes feladatokat is kellett teljesíteniük. A csapatnév mellett többek között egységes pólót is kellett készíteniük, kisfilmet forgattak és színdarabot is előadnak. Az oktatók bevonásával is szerezhettek plusz pontokat. A Diáknapokat mindig nagyon várják az egyetemi polgárok, amikor a kikapcsolódásé és a szórakozásé a főszerep.

„Az első diáknapokomon én még mezei résztvevő voltam. Aztán a másodikon már belecsöppentem szervezőként, most pedig nagyon jó érzés újra ilyen sima mezei résztvevőként benne lenne. Azért gondolom azt, hogy ez egy nagyon fontos rendezvénye a Campusunknak, ugyanis nagyon nagy hagyományokra tekint ez vissza. És igazából a keszthelyi gazdászéletnek a keretét adja meg ez a rendezvény.” - mondta el Papp Kristóf.

A Diáknapoknak régi hagyománya van. A COVID miatt azonban az elmúlt években nem lehetett megrendezni, így sok felsőbb éves is először vesz részt rajta.

„A Vadócok csapatával indulunk az idei Diáknapok rendezvénysorozaton. Nagyon sokan vagyunk szerencsére mi is a csapatban. Nagyon sokat készültünk erre az eseményre. Sokunknak sajnos a koronavírus miatt ez az első Diáknapok rendezvénye. Nagyon vártuk, nagyon szeretnénk jól érezni magunkat és a sok színes programnak köszönhetően ez valószínűleg össze is fog jönni.” - osztotta meg Pataky Laura.

Négy brigád összesen 200 fővel nevezett a versenyre. A Vadócok, az Agrobusters, a Bornyugat és a SuNasa csapatai mérik össze tudásukat

„Mit is jelent nekünk? Ez egy négynapos egyetemi rendezvény, amin a legvégén eldől. hogy egy évig kik lesznek az egyetem méltóságai. A méltóságok a Fő Praxi, a Fő Kortes, van egy Umbra jelöltje minden csapatnak, az egy adott oktatót jelent és a Legdicsőbb bulek. Tehát egy elsőéves hallgató. Ők versenyeznek azért a címért, hogy egy évig viselhessék eme nemes posztot.” - ismertette Fónagy Levente HÖK elnök.

A Georgikon Diáknapok programsorozat vasárnapig tart. A vetélkedők mellett koncertekkel és kulturális rendezvényekkel is készültek a hallgatóknak.




Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024