Civil forum

Digitális tanrendben folytatódik a tanítás a közép-és felsőoktatásban Zalában

Készült: 2020. november 11.
Mától Zala megyében is digitális munkarendben folytatják oktatói munkájukat a középfokú és felsőoktatási intézmények. Bár az iskolák tegnap még várták a pontos javaslatokat, minisztériumi ajánlásokat, szabályokat, az on-line tanítás ma mindenütt elkezdődött.


Tavasszal hirtelen kellett változtatni az oktatási módozatokon, így tanárok és diákjaik is menet közben tanulták, alakították a digitális oktatást, ezek a tapasztalatok azonban a mától érvényes szabályok szerinti tanításban beépülnek, most már nem a nulláról indulnak az e módon tartott órák. Szabó Károly, a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja is arról számolt be lapunknak, hogy a közismereti tárgyak esetében reményeik szerint zökkenőmentes lesz az átállás, hiszen használhatók a tavasszal kimunkált és javasolt egységes platformok, amelyeket a tanulók is ismernek. Használhatók a tanárok által elkészített digitális tananyagok, segédletek, a fő cél pedig az, hogy megfelelően haladhassanak az elsajátítandó tananyagban, a félévet jegyekkel lehessen lezárni. A tanuló előrehaladása, az óramenetek jól követhetők az E-Kréta rendszerben, így a szülő is figyelemmel tudja kísérni az oktatást. Bár a digitális munkarend nem egyenlő a személyes oktatással, az egészségügyi veszélyhelyzet alatt mégis ez a legjobb megoldás, hogy ne maradjon le senki tanulmányaiban.
A szakképzés területén a gyakorlati oktatás fontos kérdés, ezügyben még várjuk a szakszerű intézkedéseket – mondta a kancellár. – Ha esetleg a velünk szerződött vállalkozásoknál ez a helyzet problémát vet fel, másképp oldjuk meg tanulóink gyakorlati oktatását. Tavasszal megoldható volt a kis csoportokban való gyakorlati foglalkozás, hamarosan kiderül, ezúttal hogyan haladunk tovább. Ha kell, az izolálás feltételeit igyekszünk megoldani.
Szabó Károly hozzátette, a intézmények fertőtlenítését a fenntartótól kapott eszközökön túl saját forrásból biztosított ózonfertőtlenítéssel végezték, felelősségteljesen készültek a szigorodó feltételekre.

A zalaegerszegi felsőoktatási intézmények közül a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának Zalaegerszegi Képzési Központjában is előre készültek az esetleges digitális munkarendre, tájékoztatott az intézmény vezetője, dr. Császár Gabriella adjunktus.

Az oktatók számos digitális segédanyagot, vetített képes előadást, videót készítettek tavasszal, ezeket hasznosítani tudjuk, az akkori hallgató-oktató együttműködéssel kapcsolatos tapasztalatokat. Akkor sem maradt el egy stúdium és vizsga sem. A hallgatók most is teljesíteni tudják a félévüket, nem esik ki ez az idő a tanulmányaikból. A klinikai és kórházi gyakorlatokat valószínűleg ütemeznünk kell, ahogy az előző szemeszterben is tettük, reméljük, sem okoz hátrányt, hiszen videós gyakorlatin órákat is készítettek oktatóink.

Pontos munkarendünk még nincsen – mondta a szeptembertől a Pannon Egyetemhez tartozó gazdálkodási egyetemi kar (korábban BGE GKZ) oktatási dékánhelyettese, dr. Palányi Ildikó. A korábbi félév alatt összegyűlt tapasztalatokat hasznosítjuk, a videós és PPT-s oktatási segédanyagokat sikeresen használtuk, a félév teljesítésével nem volt gond. A Pannon Egyetemhez való átkerülés esetleg abban hozhat változást, hogy most más platformokat, programokat használunk a digitális munkarendhez.


Forrás: Arany Horváth Zsuzsa, Zalai Hírlap
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024