Civil forum

Diákok segítik a rendőrök munkáját

Készült: 2019. július 4.

Ebben az évben is középiskolások segítik Keszthelyen a rendőrség munkáját. A Bűnmegelőzési Iroda július 2-án nyitotta meg kapuit a Csik Ferenc sétányon, ahol az önkéntesek felkészítő tábort követően, hét héten át tájékoztatják az idegenforgalomban a lakosságot és a vendégeket a Balaton-parton. Felhívják a veszélyekre és a mulasztásokra a figyelmet.

 

A Keszthelyi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója osztja el a napi feladatot a fiatalok között a nyári idegenforgalmi szezonban működő Bűnmegelőzési Iroda bejáratánál minden reggel. Az idén is rendészeti szakon tanuló és közösségi szolgálatos középiskolások segítik a rendőrség munkáját.  A strandokon karúszókat, figyelemfelhívó, bűnmegelőzési, több nyelvű szórólapokat osztanak a turistáknak, segítenek a tájékoztatásban és figyelmeztetetik a feledékeny vagy felelőtlen embereket a vagyon védelem fontosságára. Cserdi Boglárka már második éve vesz részt a munkában. Számára nem volt kérdés az idei önkéntesség.

"A tavalyi évben is nagyon jól éreztem magamat, sok emberrel ismerkedhettünk meg ezen az egy hét során, sok mindenkinek tudtunk segíteni pl. akiknek a parkolóban le volt húzva az ablakuk, volt aki elhagyta a telefonját és nálunk tudta átvenni." mondta az Asbóth iskola tanulója.

Az iroda megnyitóján Ruzsics Ferenc polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat fontosnak tartja a működés támogatását hiszen a fiatal segítők révén a város példává vált a Balaton-parton, kevés olyan bűncselekmény történt ami az idegenforgalommal összeköthető.

"Az idei évben tizennyolcadik alkalommal nyithatjuk meg a bűnmegelőzési irodát, s az idén is számos fiatal fog itt, huszonnyolcan hét héten keresztül."-adott tájékoztatást Ruzsics Ferenc.

Dr. Horváth István a keszthelyi kapitányság vezető a megnyitón arról számolt be, hogy a diákokkal való közös munka eredménye, hogy az élhető város még biztonságosabb lett. A  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság  bűnmegelőzési alosztályának munkatársa megnyitó beszédében kiemelte a közös együttműködés fontosságát, annak eredményeit.

"Keszthely az egyik legbiztonságosabb Balaton-parti település. Én azt gondolom, hogy nagyban hozzájárul az, hogy a szezonban ilyen jó eredményeket érünk el, hogy nem csak a rendőrség dolgozik ebben, hanem a társadalom különböző részei is. S részt vállalnak ebből a keszthelyi diákok. Elmondható, hogy az iroda működése alatt, tehát abban az időben amikor az iroda nyitva van nem történt bűncselekmény."- tájékoztatott Tóth László, rendőr őrnagy.

Július 2-tól végzik az önkéntes munkát a középiskolás diákok. Naponta,  reggel 10-18 óra között a Balaton-parti  Energia téren található irodában, a strandokon és a város frekventált helyein a biztonságunk érdekében.

 

Forrás: Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió

 

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024