Civil forum

Diófát kaptak a 2020-ban született gyermekek Gyenesdiáson

Készült: 2020. november 9.
Ültess fát, olvass alatta könyvet! Ennek a pályázatnak a keretében bővült egy diófacsemetével a Diási Emlékpark. A növény jelképesen a 2020-ban született gyenesdiási gyermekek fája. Az ültetés hozzájárul a település fásítási programjához és az olvasás népszerűsítéséhez is.


A Diási Emlékparkban kapott helyet a diófacsemete, melyet a József Attila Művelődési Ház és Könyvtár leköszönő és új igazgatója ültettek el. A facsemetét egy pályázat keretében tudták megvásárolni, melyet a Mezőkovácsházi Városi Könyvtár indított el. Az Ültess fát, olvass alatta könyvet akciónak célja, hogy a magyarországi könyvtárak összefogásával felhívják a figyelmet a környezettudatosságra, a klímaváltozásra és az ültetéshez kapcsolódó programokkal az olvasásnépszerűsítésre. Gyenesdiáson azonban ezek mellett külön jelentősége is van a fának.

„Az ez évben született gyermekek szülei, gyenesdiási szülők ugye örökbe fogadhatták ezt a fát és figyelemmel kísérhetik a sorsát. Tehát ez a kezdeményezésnek tulajdonképpen a lényege.” - ismertette Szabó Zsolt Szilveszter igazgató.

Gyenesdiáson tizenkettedik éve rendezik meg a babafotó-kiállítást karácsony előtt. Ezen az alkalmon köszöntik a település adott tárgyévben született gyermekeit. Idén a járványhelyzet miatt a szokásos megnyitó elmarad, ezért is gondolták, hogy az új diófa az idén született gyermekek fája lesz. A szülők örömmel fogadták a kezdeményezést.

„Nagyon örülünk neki így gyenesdiási lakosok révén, hogy ebbe a csodálatos parkba egy gyönyörűszép diófát ültettek a 2020-ban született gyermekekért. A legkisebbik gyerkőcünk Friss Elizabet, 2020 július 17-én Zalaegerszegen született. Úgyhogy nagyon várjuk már, hogy szépen iperedjen a fa, mert majd mikor nagyobb lesz, akkor a lombkoronája alatt le tudunk jönni piknikezni.” - osztotta meg Friss Krisztina.

A kis diófa körül műsort adtak a Gyenesdiási Óvoda és Bölcsőde Kerekerdő és Hétszínvirág csoportjainak ovisai. A gyermekek az erdővel és a természetvédelemmel kapcsolatos versekkel, énekekkel készültek, hogy ünnepeljék a facsemetét. Az ültetés a település fásítási programjához is kapcsolódik, valamint ahhoz, hogy népszerűsítsék az olvasást a gyermekek körében is. Gyenesdiás tervei között szerepel, hogy jövőre is szeretnének hasonló programban részt venni.


Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024