Civil forum

Csengey Dénest és Cseh Tamást idézték az Íz-Part udvarán

Készült: 2021. augusztus 4.
Csengey Dénes és Cseh Tamás munkásságát idézi Tóth András önálló, Mélyrepülés című előadásában. A zenék köré írt történetekkel színházi és koncert élményben is részesülhetett a közönség Keszthelyen az Íz-Part udvarán. A vendéglátóhely célja, hogy a kultúrakedvelőknek is nyújtson kikapcsolódási lehetőséget.


Cseh Tamás Valami itt című dalával kezdődött el Tóth András színművész önálló estje. A Mélyrepülés című albumot mutatja be a fiatal művész. Elmondta, sokat kereste a megfelelő anyagot ahhoz, hogy kipróbálja magát ebben a műfajban.  Végül egy rendezvényről hazafelé tartva hallgatta meg a lemezt, akkor érezte, hogy az arról szól, amit képviselni szeretne. A darabot 2019-ben álmodta és valósította meg.

„Ma is nagyon aktuális szöveg. Nagyon pontosan mutatja be azt hiszem a művészeknek , illetve nem csak a művészeknek, hanem az embernek a saját szabadságáért való küzdelmet. Hogy akár egy rendszerben nyilván az akkori rendszerről is beszél, akár az ismerőseink és a barátaink között mennyire tudunk önmagunk lenni. mennyire tudjuk felvállalni a saját véleményünket a saját tehetségünket és ezeket a kérdéseket boncolgatja ez az előadás.”

A Mélyrepülés az egyetlen olyan albuma Cseh Tamásnak, amelyhez nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta a szöveget. Az előadáson részt vett az író fia, Csengey Balázs is. Elmondta, a Mélyrepülés legnagyobb részét Keszthelyen írta édesapja, így még nagyobb öröm a számára, hogy a városban is bemutatták ezt a darabot.

„Ugye ez egy 35 évvel ezelőtti történet. ’85 nyarán kezdett el édesapám Cseh Tamásnak dalszövegeket írni. Éppen KRESZ-tanfolyamon írta az elsőt egy levél tanulsága szerint. majd ezt követően Keszthelyen a Kossuth utca 22-ben a Pethő házban, vagy mások által Goldmark háznak hívott helyen születtek bőven dalok. A Tamás is lejárt ide Keszthelyre, illetve amikor nem itt születtek, akkor pedig Kővágóörsön a Tamásnak az ottani kis parasztházában születtek még dalok erre a műsorra, amit hát ’86 tavaszán mutatott be a Katona József Színház.”   

Az Íz-Part udvarán egész nyáron kínálnak programokat a kultúrakedvelőknek. Különböző stílusú koncertek, előadások szerepelnek a listájukon. Csengey Dénesre már korábban is meg szerettek volna emlékezni, a járványügyi szabályok miatt azonban kénytelenek voltak csúsztatni az időpontot. A kapott élmény miatt azonban megérte várni.

„Ez már januárban megfordult a fejünkben, mivel most volt az évfordulója Csengey Dénesnek, Cseh Tamásnak és Bereményi Gézának is januárban volt a születésnapja. Én olyan szerencsésnek mondhatom magamat, hogy mindhármójukat személyesen is ismerem. És azt gondoltam, hogy nagy öröm, hogy a Vígszínház előadja a Dénesnek ezt az írását. Ez nagyon-nagyon jó lehetőség, hogy itt az Íz-Parton a Művészetek Völgye után itt is megmutathatja a Vígszínház előadógárdája.” - mondta el az Íz-Part programszervezője, Katonáné Rosta Hedvig.

A Mélyrepülést több hazai fesztiválon, valamint külföldön is be tudják mutatni a művészek. Az Íz-Parton továbbra is szerveznek kulturális eseményeket. Augusztusban Ferenczi György és a Rackajam koncertjére várják az érdeklődőket.




Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

 
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024