Civil forum

Boros ünnep a fűszeres hazájában

Készült: 2019. július 9.

A borról szólt minden három napig a 14. Cserszegtomaji bornapokon. A fesztivál keretein belül sztárvendégek, kulturális műsorok szórakoztatták a nagyérdeműt, valamint a hagyományoknak megfelelően kihirdették a hegyközségi borverseny győzteseit is.

A bornapok mindig népszerűek a községben. A helyiek és a távolabbról érkezők is szívesen látogatják az eseményt, melyen a környék borászatainak nedűit kóstolhatják meg a három nap alatt.    

„Nagyon finomak a borok. Már eléggé ismerős vagyok itt, többször, több alkalommal részt vettem ezen a borfesztiválon. Mindig általában nyári szezonban itt tartózkodunk Cserszegen.” - mondta el Becze Tamás.

A hagyományoknak megfelelően a Da Bibere Zalai Borlovagrend és a Balatoni Borbarát Hölgyek közreműködésével nyitották meg a bornapokat. Dr. Brazsil József a borlovagrend elnök-nagymestere beszédében hangsúlyozta a minőségi italok fontosságát, valamint megemlékezett dr. Bakonyi Károlyról és munkásságáról is. Köszöntőt mondott Bartha Gábor polgármester, aki elmondta, az események remek lehetőséget nyújtanak a fiatal borászok számára is a bemutatkozásra.

„Ez a borvonat, ez a nyári esti lehetőség, ami a Nyugat-Balaton medencéjében évek óta folyik ez hozzásegítette a borászokat, hozzásegítette a magyar bort ahhoz, hogy a mennyiségek elfogynak, hiszen minőséget produkálnak. Biztos vagyok benne, hogy figyelemfelhívó a nemzetünk teljesítményére.”

Az eseményen hirdették ki a hegyközségi borverseny díjazottjait. 15 termelő 68 bormintával nevezett a megmérettetésre, melyekből 16 bronz, 24 ezüst és 28 arany minősítést osztottak ki. Cserszegtomaj fehérbora címet ebben az évben Romsics Bence itala nyerte el, ami korábban a 24. Cserszegi Fűszeres és 8. Irsai Olivér Országos Bor- és Párlatversenyen már ezüst minősítést kapott.

„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy immáron negyedik alkalommal sikerült az első helyezést elérünk ezen a hegyközségi borversenyen. Idén még nagyobb öröm volt, hogy ugyanaz a borunk, mely első helyezést érdemelt ki, ugyanaz lett Cserszegtomaj hegyközségnek a fehér bora is. Ez egy 2018-as évjáratú száraz Cserszegi fűszeres bor, mely reduktív technológiával készült.”

A bornapokon könnyűzenei és operett dallamok is felcsendültek. Többek között Tihanyi Tóth Csabát is hallhatta a közönség, de felléptek a helyi folklór együttesek is.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

forrás: tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024