Civil forum

Bor.Zene.Zala. címmel valósul meg az első Zalai Borünnep

Készült: 2019. június 24.

Bor.Zene.Zala. címmel indul el idén először a Zalai Borünnep Zalaszabarban. Az eseményről sajtótájékoztató keretében számoltak be a helyszínen. A szeptember 20-21-én megvalósuló ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a Zalai borvidékre és újjáélessze a borkultúrát ezen a tájon is. A programon színes gasztronómiai és zenei kínálattal is várják majd a látogatókat.


A fesztivált hat zalai borászat hívja életre, melynek állandó helyszíne a zalaszabari Kányaváry Borbirtok lesz. A rendezvény együttműködő partnere a Magyar Turisztikai Ügynökség. Céljuk, hogy szezonhosszabbító rendezvényként jöjjön létre az esemény, mely a Balaton régió programkínálatát kívánja erősíteni. A sajtótájékoztatón beszámoltak arról, hogy a Zalai borvidékről manapság negatívan gondolkodnak a vendégek, ezt a sztereotípiát szeretnék ezzel a kezdeményezéssel eloszlatni.

„Láttuk, hogy egyéni sikerek már vannak, akkor megvizsgáltuk, hogy vajon mi kell még ahhoz, hogy igenis felrakjuk magunkat oda arra a bortérképre, ahol hajdanán voltunk. És akkor azt gondoltuk, hogy az összefogás hiányzik, hogy valaki aki bort szeretne inni, annak ne csak Szekszárd vagy Villány vagy Tokaj jusson eszébe, hanem igenis a zalai borvidék is. Hiszen semmi olyan nem tud különbözni már minőségben a jól elkészített bor az ottaniaktól.” - mondta Szabadics Zoltán.

A programmal kapcsolatosan több érték továbbörökítését is célul tűzték ki a borosgazdák, olyanokat mint a család, a hagyomány és a közös kultúra megőrzése. Az esemény szervezése mellett párhuzamosan zajlik a Zalai Borvidék új zászlósborának megalkotása is.

„Nem vagyunk lemaradva a többi borvidéktől és nincs okunk arra, hogy panaszkodjunk, arra, hogy ezeket a jó borokat ne mutassuk meg a közönségnek. Tehát ezt e kezdeményezést csak támogatni lehet.” - nyilatkozta Varga Eszter a Zalai Borút Egyesület elnökségi tagja.

A zászlós bornak több kritérium szerint kell elkészülnie. Cuveé révén fontos, hogy, minimum három zalai fajtát keresztezzenek benne, melyekből egynek a Georgikon nemesítéséből kell származnia, melyből legalább 30%-ot kell tartalmaznia az italnak, az egyéb fajták 10-20%-ban házasíthatók benne. A fajtajelleget nem kell hangsúlyozni, egy Zalára jellemző fehér bor megvalósítása a cél.

„Egy marketingeszköz lesz a zalai borok piacra jutásával kapcsolatosan. Ezt szeretnénk  elősegíteni. És ez egy egységes megjelenésű bor lesz, amire egy szabályzatot készítettünk. Ez a szabályzat olyan 98%-osan elkészült, még szerintem egy utolsó záró megbeszélés lesz szakmai körökben. Továbbá egységes megjelenésű lesz, egységes palackban, egységes címkével.” - ismertette Keszler Viktor.

A kétnapos fesztiválon a zalai ízeket is megkóstolhatja a közönség, több a vidékre jellemző étekkel is készülnek a szervezők. A program során koncertekkel is várják a látogatókat, ahol többek között fellép Palya Bea és a Balkan Fanatik is.

 

Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024