Civil forum

Befejeződött az M76-os úthoz kapcsolódó ásatás újabb szakasza

Készült: 2020. november 23.
Állatcsontokat, horgokat és cserépdarabokat találtak a Göcseji Múzeum régészei az M76-os autóút mellé tervezett új kerékpárút nyomvonalán. A gyorsforgalmi úthoz kapcsolódó feltárások még 2017-ben kezdődtek, a munkákba több helyszínen bekapcsolódott a Balatoni Múzeum is. A régészek a feltárást követően az utómunkákat végzik a héten.


Befejeződött az M76-os autóút építéséhez kapcsolódó ásatás következő szakasza. A Göcseji Múzeum régészei az elmúlt három hétben a leendő kerékpárút nyomvonalán lévő területet tárták fel. Eke István régész elmondta, sok meglepetést nem okozott az ásatás, ugyanis minden ilyen munkálatot körültekintő kutatómunka előz meg. A szakemberek őskori és rézkori leleteket találtak, de töredékek kerültek elő a kelták időszakából és a középkorból is. A fenékpusztai erőd közelsége miatt római kori leletekre is számítottak, ilyeneket azonban nem találtak.

„Sem római temetőre, sem népvándorlás kori temetőre, ami az erőd környékére jellemző, nem nagyon találtunk. Inkább a korábbi illetve a későbbi korszakok leletei voltak jellemzőek. A római korból természetesen találtunk leleteket fémkeresővel, illetve a humuszolás során kerültek elő római érmek, római dísztűk, illetve egyéb római tárgyak. Nagyon kevés az, ami a római korszakból származik, inkább a középkori, tehát a 14-17. századi leletek a döntőek, de nagyon szép leleteink vannak a kora vaskorból, késő vaskorból illetve a rézkorból.” - tájékoztatott Eke István, a Göcseji Múzeum régész-muzeológusa.

A Göcseji Múzeum a Várkapitánysággal és a NIF Zrt.-vel együttműködve végzi a munkát. A nagyszabású ásatás még 2017-ben kezdődött és az M76-os építése során folyamatos lesz. A szakemberek több helyszínen is együtt dolgoztak a Balatoni Múzeummal, ezen a területen – mérete miatt – azonban csak néhányan ástak. Az ásatás helyszínén leginkább a mezőgazdaság nyomait lehetett felfedezni, emellett állatcsontokat, cserépedény darabokat, halszálkákat és horgokat is találtak a régészek.        

„Az okleveles adatok alapján itt egy középkori település – a 13. századtól egészen a török korig – létezett, ennek a templomát is ismerjük. A templomhoz kapcsolódó település, a Fenék nevű településnek az objektumait, házait, vermeit tártuk fel. Nagyon izgalmas leleteink vannak ebből az időszakból. Biztosan tudjuk, hogy elég sokat horgászhattak, mert nagy méretű, kis méretű, bronzból, vasból készült horgokat találtunk. Nem csak a halászat, hanem az egyedi sport – most már sporttevékenység – akkor a mindennapos tevékenységnek a része lehetett.” - tette hozzá a szakember.

Az ásatás utolsó napján már az utómunkák zajlottak. Felmérték és dokumentálták a feltárt területet, amelyről részletes, méretarányos rajzot is készítettek. A leletek többségét már elszállították a múzeumba. Ezek nagy része cserépdarab, de pénzérmék, ékszerdarabok, a mezőgazdasági munkához szükséges szerszámok maradványai és csontdarabok is rejlettek a föld alatt.


Forrás: Regman Karola - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024