Civil forum

Az önálló életvitelt segítik Keszthelyen

Készült: 2019. november 18.

Informatikai ismereteket, okos eszközök kezelését és az önálló életvitelt segítő alkalmazás kezelését tanulhatták meg a közelmúltban értelmi fogyatékossággal élők. A képzés elvégzését igazoló tanúsítványt szombaton vehették át.

 

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége tavaly hozta létre az Önálló Életvitel Centrumokat, melynek célja az értelmi fogyatékossággal élők támogatása. Ezekről Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ országos elnöke szólt. Zalában is működnek ilyen központok, melyekben workshopokon többek között a szabadidő hasznos eltöltéséhez, veszélyhelyzetek kezeléséhez, konfliktuskezeléshez, a jogok gyakorlásához és az önérvényesítéshez kapnak segítséget az érintettek. A képzések Keszthelyen, Lentiben és Zalaegerszegen valósultak meg.

-Nyáron e városokban általános informatikai képzés is zajlott. Hatvan érintett vett részt: az okos eszközök kezelésével ismerkedtek meg. Ezt követte az applikációs képzés, melyen az ÉFOÉSZ saját fejlesztésű alkalmazásának használatát gyakorolták, mely az önálló életvitelt segíti – ismertette Marton Ágnes az ÉFOÉSZ megyei elnöke az ünnepségen, ahol a képzés elvégzését igazoló tanúsítványt adták át. A felnőtteknek tartott képzés egyik résztvevője, Karászi Alexandra, aki önérvényesítő csoport tagja is- megosztotta gondolatait.

-Én, mint önérvényesítő, felszólalok önmagamért és társaimért. Saját magam irányítom az életemet. Folyamatosan tanulok és fejlesztem magam -emelte ki. Az ünnepség a Vándor és Kalandorock koncertjével zárult. Többen táncra perdültek, néhányan – a frissen megszerzett ismereteket hasznosítva – okostelefonnal készítettek fotókat, videókat – megörökítve az emlékezetes eseményt.

 

Forrás: Keszey Ágnes, Zalai Hírlap

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024