Civil forum

Az innovációról szólt a 61. Georgikon Napok

Készült: 2019. október 6.

Innovációs kihívások a 21. században – ez volt a témája a 61. Georgikon Napoknak. A tudományos konferencián mintegy 170 előadó kutatásait ismerhették meg a résztvevők 13 szekcióban. A két napos programon többek között a mezőgazdaságról, a turizmusról és az energiagazdálkodásról is szó volt.

 

A Georgikon Napok 1958-ban indult útjára, a rendezvényt két keszthelyi akadémikus, Belák Sándor és Láng Géza ötlete alapján szervezték meg – elevenítette fel a kezdeteket Polgár J. Péter, a Georgikon Kar dékánja. A tudományos konferencia előadásai minden évben egy adott téma köré csoportosulnak, idén az innovációról értekeztek a kutatók. A konferencia fővédnöke Dr. Birkner Zoltán a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elmúlt egy évét mutatta be, és szót ejtett a hazai kutatásfejlesztés és innováció helyzetéről is.

„Magyarország közepesen teljesít. Ez nyilván egyik oldalról azt lehet mondani, hogy nem rossz, hiszen nagyon harmonizál a gazdasági teljesítményünkkel. Másik oldalról azonban Magyarországnak jobbnak kell lenni az innovációs teljesítményének és a kutatásfejlesztési teljesítményének, hogyha a jövőről beszél. Egyszerűen azért, mert olyan markáns változás zajlik a világban, ami arról szól, hogy aki nem lesz innovatív vagy nem gondolja újra a folyamatait, és nem szervezi át az egész gazdasági szerkezetét, az oktatási szerkezetét, a tudást létrehozó egységeit, akkor valójában le fog maradni.” - tájékoztatott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke.

A városvezetés részéről Nagy Bálint köszöntötte a résztvevőket. Keszthely alpolgármestere elmondta, nagyon fontosnak tartja a város és az egyetem stratégiai partnerségét. A 61. Georgikon Napokra számos országból, többek között Ausztriából, Kazahsztánból és Etiópiából is érkeztek résztvevők. A két nap során 176 előadó mutatja be kutatását 13 szekcióban. Dr. Pintér Gábor, a Georgikon Napok Szervező Bizottságának elnöke elmondta, a konferencia mára jelentős helyet foglal el a hasonló programok palettáján.

„A Georgikon Napok résztvevőinek száma évről évre növekszik. Ez azt jelenti, hogy idén több mint 170 fő érkezik hozzánk, és ő mutatja be nekünk itt az előadását. A hallgató résztvevők, tehát, akik csak bejönnek és meghallgatják az előadásokat, ők mintegy 100-150-en vannak. Ez azt jelenti, hogy több mint 300, jóval több mint 300 fő fordul meg a rendezvényünkön. Úgy gondolom, hogy mindenki, aki a mezőgazdasági kutatások tekintetében számít, az itt megtalálható.” - emelte ki a Georgikon Napok Szervező Bizottságának elnöke.

A 61. Georgikon Napokon szó esett többek között az agrár- és  vidékgazdaságról, az alternatív közgazdaságról, az állattenyésztésről, az energiagazdálkodásról és a turizmusról is.

 

Forrás: Regman Karola - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024