Civil forum

A legtöbb turista a nyári hónapokban keresi fel Koper tengerpartját

Készült: 2020. január 13.

Szlovénia legfontosabb kikötővárosa Koper. A település eredetileg egy szigeten állt, egyik korai elnevezése is innen ered: Kecske-sziget, Caprea, azaz Koper.

 

A várost az ókorban Aegida néven említik a görög források, a Capris, Caprea, Capre és Caprista elnevezések a római korból valók. A longobárdok támadása elől 568-ban ide menekültek Tergestum (ma Trieszt) lakói. A 7. században átkeresztelték Justinopolisra II. Jusztinianosz bizánci császár tiszteletére. Később, a környező lagúnás tengerág feltöltésével félsziget vált belőle.

Az első feljegyzett kereskedelmi szerződés Velencével 932-ből való. A Velence és a Német-római Birodalom közötti háborúban a császár oldalán harcolt a település, ezt II. Konrád városi jogokkal honorálta. Koper 1232-től az aquileiai érsekség részévé vált, majd 1278- tól Velence fennhatósága alá tartozott. Mai olasz nevének (Capodistria) középkori elődje a Caput Histriae, azaz Isztria feje.

Később, 1798-tól 1918-ig az Osztrák Császárság része volt, majd 1947-ig az Olasz Királyságé. Ez évben alakult meg a Trieszt Szabad Terület, amelynek B zónájához tartozott, majd annak 1954-es felosztásával Koper Jugoszláviához került. Az 1991-ben függetlenné vált Szlovénia legjelentősebb kikötővárosa lett. Modern kikötőjét 1957-ben építették.

Az 1900-as népszámlálási adatok szerint Kopernek 7205 olasz, 391 szlovén, 167 horvát és 67 német lakosa volt. A második világháborút követő években azonban az olasz lakosság nagy része kitelepült. A 2002-es felmérés szerint lakosainak száma meghaladta a 47 ezer főt, közülük a szlovénül beszélők aránya elérte a 74 százalékot. Ennek ellenére érdekesség, hogy a városban minden felirat kétnyelvű (szlovén–olasz), emellett olasz nyelvű rádió- és tévéadás is elérhető.

A 90-es évek közepe óta a város kikötőjét bővítették, illetve az infrastruktúrát is jelentősen fejlesztették. Koper az elmúlt évtizedekben Közép- Európa legfontosabb tengeri kapujává nőtte ki magát. 2006-ban mintegy 2200 hajó kötött ki itt, és több mint 14 millió tonnás forgalmat bonyolítottak le, új rekordot felállítva a konténeres fuvarozásban.

Koper óvárosa több látnivalót is kínál a turisták számára. A tágas, kockakövekkel burkolt főteret mindenképpen érdemes felkeresni, itt található a Prétori Palota. Az 1200-as évek közepén velencei gótikus stílusban épült palotát később átépítették, bővítették. A város jelképének számító épület homlokzatát címerek, emléktáblák, illetve a település egykori irányítóinak mellszobrai díszítik.

Az óváros további ékessége a Szűz Mária Mennybemenetele székesegyház és annak harangtornya. A 12. században épült román stílusú, háromhajós katedrálishoz később toldották hozzá a harangtornyot, 1392-ben pedig át is építették, immár gótikus stílusban. Az Armeria, az egykori fegyvertár és a Foresteria, a vendégfogadó épületei zárják körbe a főteret. A fegyvertár épületében raktár működött, majd a 17. században hitelirodát nyitottak benne.

A legtöbb turistát a nyári hónapokban fogadja a város, ekkor mindig a tengerparté a főszerep. Kopernek egyetlen szabad strandja van, ez a kikötő mellett található.

 

Forrás:

Az óváros több látnivalót is kínál a turisták számára, ilyen a Prétori Palota

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024