Civil forum

A kürt színei

Készült: 2020. augusztus 5.

A kürt színei címmel hallhattak komolyzenei koncertet az érdeklődők Balatongyörökön. A rendezvény a Köszönjük Magyarország program keretein belül valósult meg, amelynek lényege, hogy támogassa a járvány alatt nehéz helyzetbe került művészeket. A Bertha Bulcsu Művelődési Ház befogadó intézményként szívesen látta a három zenészt, akik a katolikus templomban kápráztatták el a közönséget.

Komolyzenei koncertre várták az érdeklődőket szombaton este Balatongyörökön. A katolikus templomban három fiatal lépett fel, akik több korszak zeneművészetét is felvonultatták. A koncert középpontjában a kürt állt, egy olyan hangszer, amely elengedhetetlen eleme a szimfonikus zenekaroknak, önmagában mégis kevesen ismerik. Balogh Bottyán a székesfehérvári Alba Regia Zenekar tagja, Balatongyörökre azonban zenészbarátaival érkezett.

„Eredeti trió felállásunkban egy másik zongorista van, Seria Mano, ő most gyereket vár, így felfüggesztette a velünk való munkát, így Mátyással dolgozunk együtt. Mátyással együtt tanultam még a győri tanulmányaim alatt. Közös produkciónk még nem volt, tehát ez lesz az első, hogy így hárman lépünk színpadra.” - tájékoztatott a kürtművész.

Mészáros Mátyás ugyan először állt színpadra a két zenésszel, de barátság is összefűzi őket, így nem volt nehéz a közös munka. A fiatalok szívesen koncerteznek országszerte, ezt jelenleg a Köszönjük, Magyarország program teszi lehetővé. Ennek lényege, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja azokat az előadóművészeket, akik vállalják, hogy az ország bármelyik pontján fellépnek. A zenészek szívesen vállalták a balatongyöröki koncertet, ugyanis azt vallják, hogy a komolyzene számára fontos a népszerűsítés.   

„Jó műsort kell összeállítani. Tehát ha egy kortárs koncertet hirdetnek, arra nyilván kevesebb érdeklődő lesz, mert azt még nekem komolyzenészként is nagyon nehéz befogadni. Tehát arra nekem is készülnöm kell egész nap, hogy én most erre el fogok menni és ezt fogom hallgatni. Viszont hogyha egy színesebb műsort állít össze az ember, amiben tényleg van minden – akár korszakokra gondolok és műfajokra – tehát, ha egy színes műsort állít össze az ember, szerintem sokkal könnyebben tudja értelmezni a közönség.” - emelte ki Menyhárt Eszter fuvolaművész.

A Köszönjük Magyarország programra könnyű- és komolyzenészek, cirkuszművészek, népzenészek, színészek és írók, költők is pályázhattak. Ugyanakkor fontos volt az is, hogy legyenek befogadó intézmények, ahol az előadók felléphetnek. Ilyen volt a balatongyöröki Bertha Bulcsu Művelődési ház, amely az elmúlt évtizedekben számos művészt fogadott, így nem volt kérdés a vezetőség számára, hogy megragadják ezt a lehetőséget.         

„Ez gyakorlatilag előadóművészeknek ad az állam támogatást, és ennek fejében vállalták – a járványos helyzetre való tekintettel, hogy adnak ingyenes előadásokat. Mi befogadó intézményként regisztráltunk ebbe a programba. Mivel először a cirkuszművészetet töltötték fel, utána a komolyzenét, a könnyűzenére pedig jóval később került sor, ezért mi a könnyűzenei részből álltunk neki válogatni, és abból jött össze ez a ma esti koncert” - tette hozzá Villányi Éva, a Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtár vezetője.

A balatongyöröki koncerten Brahms, Mozart, Franz Strauss és Dopler művei is felcsendültek. Az érdeklődők kürt és zongoraszólót is hallhattak, a végén pedig közösen szólalt meg a két hangszer a fuvolával kiegészülve.             

Regman Karola - Keszthelyi TV

forrás: tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024