Civil forum

A klímaváltozásra hívják fel a figyelmet

Készült: 2019. augusztus 5.

Idén nyáron ismét útra kelt egy Krisna-hívőkből álló csoport egy 10 napos zarándoklatra Budapestről. A csapat 20 települést érint útja során, ahol bemutatkoznak majd fát ültetnek. Ezzel szeretnék ugyanis felhívni a figyelmet a klímaváltozásra. Ma Keszthelyen jártak, ahol a Gondviselés Háza lakóinak ajándékoztak egy facsemetét.

Közösen ültetik el a Gondviselés Háza udvarán azt a magnólia-fát, amit ajándékba hoztak a Krisna-hívők. A csoport célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a klímaváltozásra, a Föld megóvására és ehhez kapcsolódva az erőszakmentes, lelki tudatos életmódra. Mint vallják, ezekért mindenki tud tenni.

„Egyre több hír van, egyre több ilyen riasztó hír, hogy pár éven belül szinte élhetetlenné válhat a Föld, hogyha nem változtatunk és hát szeretnénk az embereket erre ösztönözni, hogy egy picit tudatosabban, egy picit környezetbarátabb módon próbáljanak élni. És hát a mi szentírásaink nagyon sok útmutatást adnak erre vonatkozóan, hogy hogy lehet tisztelni a körülöttünk lévő világot és próbáljuk a saját példánkon keresztül megmutatni ezt az embereknek.” - mondta el Somogyiné  Simon Viola Krisna-hívő szerzetes.

A keszthelyi volt a tízedik fa, amit útjuk során elültettek. A földbe helyezést közös tánccal és énekkel ünnepelték meg a hívők. Ezt követően ajándékkal kedveskedtek a Gondviselés Háza gondozottjainak. Egy úgynevezett Gaurangás kekszeket kaptak, melynek jelentése az, hogy „Légy boldog”. Az intézmény vezetőjével a napokban vették fel a kapcsolatot, akik örömmel vették a megkeresést.

„Különböző felekezetek vagyunk, ettől függetlenül egy cél, hogy a Földet megmentsük, egy cél, hogy környezettudatosan éljünk és azt gondolom, hogy egy faültetéssel ez mindenképpen megvalósulhat. Mi ugye szemetet is szedünk hétfőnként itt a városban, tehát én azt gondolom, hogy abszolút találkozott a két gondolat.” - osztotta meg Dr. Máté Szilvia.

A Krisna-hívők zarándoklatuk során próbálnak minden évben valamilyen pozitív értéket bemutatni. Az idei gyaloglásuk mottója „Úton a változásért” lett. Sétájuk alkalmával szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel, hogy akkor is boldog tud lenni az ember, ha nem birtokol annyi tárgyat. Céljuk még az is, hogy emlékeztessék az embereket arra, hogy fontos törekedni a harmóniára is. Utazásukat holnap fejezik be. Az utolsó településen, Várvölgyön is terveznek fát ültetni.

Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

forrás: tvkeszthely.hu

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024