Civil forum

A járda kész, a pumpapálya az aszfaltra vár

Készült: 2022. április 7.
Hamarosan befejeződik a keszthelyi pumpapálya építése. A térségben egyedülálló lesz a kerékpáros ügyességi pálya. A kivitelező és az üzemeltetők tapasztalata, hogy nagyon népszerű a fiatalok körében az ilyen. Közben elkészült a Kossuth utcai járdafelújítás is. Az önkormányzat célja hogy folytassa a beruházást.


A pumpapálya egy modern közösségi és játszótér. Ha a használója megfelelően “pumpál” akkor tekerés nélkül képes haladni rajta. Bármilyen kerékpárral, rollerrel, gördeszkával, görkorcsolyával használható. Amatőröknek és profiknak is élményt nyújtanak ezek a létesítmények.

Hamarosan Keszthelyen is lesz ilyen pálya. A tervezett hossz 115 méter, az építmény teljes területe 770 négyzetméter, melyből az aszfaltozott nyomvonal 345 négyzetméter.

„A pályát úgy építette meg a kivitelező, hogy leszedte a humusz-réteget, épített egy kavics alapzatot, tömörítve, aztán erre felépítette a pályát, ami most már látható. A külső íveket humusz-borítással látta el, amit majd később persze füvesíteni fog. Gyakorlatilag az aszfaltozás van vissza, illetve a különböző utcabútorok: egy pad, egy kerékpáros szerelőállvány, illetve egy szemetest fognak még elhelyezni. Az aszfaltozás várhatóan a jövő hét elején fog megvalósulni és ezt követően gyakorlatilag át tudjuk adni a közönségnek” - nyilatkozta Resitcky Gergely városfejlesztési és városüzemeltetési osztályvezető.

A pumpapályára az Országos Bringapark Program pályázatán nyert 15 millió forintot a város. A kivitelezéshez ugyanennyi önrészt vállat az önkormányzat. A városvezetés célja, hogy az egykori KRESZ park egy aktív szabadidős közösségi tér legyen. Az elhanyagolt aszfaltos pálya helyén közvetlen állami támogatással épül szabadtéri kézilabdapálya. A nagy Balaton-parti projekt keretében fel akarják újítani a városi edzőtermet és a KRESZ pálya is megkapná eredeti funkcióját.

Már a hétvégén használhatták a gyalogosok a megújult Kossuth utcai járdaszakaszt. Új térburkolatot kapott a Kormányhivatal és a Helikon utca közti szakasz. A beruházást saját forrásból valósította meg az önkormányzat. Fontos cél volt, hogy a Fő tér stílusához igazodó, de sokkal gazdaságosabb megoldással építsenek itt járdát. A Kormányhivatal többször is jelezte, hogy nagy esőzéseknél beázik a pince, ezért megfelelő vízszigetelést építettek.

A 150 négyzetméteres, 60 méter hosszú új járdaszakasz alatt elhelyeztek egy védőcsövet. A távközlési szakemberek így majd a burkolat bontása nélkül telepíthetnek itt optikai kábelt. A beruházás még nem teljes, apróbb kiegészítéseket kell még elvégezni. Például a Kormányhivatal előtt a csapadékvízelvezető folyóka fölé lemezeket raknak, hogy akadálymentesen közelíthessék meg a hivatalt. Az önkormányzat szándéka, a járdafelújítás folytatása a Posta irányába.




Forrás: Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024