Civil forum

A generációk összefogásában lehet Keszthely jövője

Készült: 2020. február 26.

A generációk összefogásában lehet Keszthely jövője – hangzott el a Télbúcsúztató rendezvényen. A Balaton Színház Simándy termébe várták hétfőn a város idősebb generációt felvonultató civil szervezeteit, akik előadást hallgathattak a Zalai Megyei Civil Információs Centrumról. Az eseményen köszöntötték a város 90. életévüket betöltött lakóit és azokat is, akik több mint 50 éves házasok.

 

Rendi Lászlóné 1930-ban született, két gyermek édesanyja és 3 fiú nagymamája, jelenleg is aktívan gondoskodik magáról.

„Én mindig visszatartottam magamat, nem dohányoztam, nem ittam, mérsékletesen ettem és sok munka, mozgás ez az élet titka.”

Gabi néni mellett a város polgármestere köszöntötte Düh Lászlónét, Elek Sándornét és Dr. Kovács Gyulánét is. A szépkorúak mellett azokat a házaspárokat is köszöntötték, akik több mint 50 éve élnek meg közösen minden pillanatot. 54 éve fogadott örök hűséget egymásnak Gerencsér Mária és dr. Lángi Péter.  Szeredi János és Szeredi Anna 1968-ban találkoztak, egy évvel később házasodtak össze. Mint elmondták, a hosszú házasságnak több titka is van.

„Először is a szeretet, a megértés, az egymás megbecsülése, az alkalmazkodás és hát a megbocsájtás is tulajdonképpen. És nem mindjárt az legyen, ha valaki egy kicsikét, mindenütt van egy kis kanálcsördülés, hogy mindjárt arra gondolok, hogy elválok vagy valami. De a szeretet az borzasztó nagy úr.”

A program kapcsán Nagy Bálint polgármester, a Város Idősügyi Tanácsának elnöke köszönetet mondott a helyi civil szervezeteknek az egész éves munkájukért és beszámolt a jövőbeni tervekről is. Mint elmondta, hamarosan létrejön az ifjúsági kerekasztal, melyet hasonlóképpen képzelnek, mint az Idősügyi Tanácsot. Hangsúlyozta, a fiataloknak kell az útmutatás, ezért elengedhetetlen a generációk együttműködése.

„Azt gondolom, hogyha ezt a két szegmenst, ezt a két korosztályt alapvetően megerősítjük és olyan intézményeket hozunk létre, ami a hivatali bürokratikus úttól mentes, de mégis egy szervezett formában segíti ezeket a fiatal vagy idősebb generációkat. Különösen az ő együttműködésüket segíti, akkor azt gondolom, hogy egy nagyon jó jövőképet tud egész Keszthelynek biztosítani.”  

Az eseményen bemutatkozott a Zala Megyei Civil Információs Centrum, valamint a helyi civil szervezeteknek is lehetőségük volt tevékenységüket ismertetni.

 

Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV

Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024