Civil forum

A Fejér György Városi Könyvtár kapta a Pro Cultura Keszthely díjat

Készült: 2022. január 24.
A Fejér György Városi Könyvtár kapta meg idén a Pro Cultura Keszthely díjat. Az intézménynek a folyamatos kulturális szolgálatáért ítélték oda az elismerést. A magyar kultúra napjához kapcsolódva immáron 17. alkalommal adták át a díjat. Csótár András beszédében kiemelte, a kultúrának minden nép életében nagyon fontos szerepe van. Ezt örökölni nem lehet, csak örökíteni.


Pénteken délelőtt vehette át a Fejér György Városi Könyvtár nevében Kocsondiné Eisenkorb Györgyi igazgatóhelyettes a Pro Cultura Keszthely díjat. A bibliotéka jelentős szerepet vállal a város és a környék kulturális életében. Ezért is ítélték oda ezt az elismerést az idén 70 éves intézménynek. Kocsondiné Eisenkorb Györgyi elmondta, felemelő érzés, hogy átvehették az elismerést, fontos számukra, hogy támogassák a kultúrát.

„Rendkívül fontosnak gondoljuk. Egyrészt a média, a tabletek, az okoseszközök elvonják a közönséget. Elvonják a mindennapi megélhetési gondok, dolgoznak az emberek, családot kell fenntartani, házi munkák vannak természetesen. Nagyon örülünk, hogy ennek ellenére mégis vannak emberek, akik időt szakítanak, hogy felkeressék a könyvtárat.”

A Pro Cultura Keszthely díjat immáron 17-dik alkalommal adták át. Minden évben a magyar kultúra napjához kötődik az ünnepség.

Csótár András, az Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke beszédében hangsúlyozta, egy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet. A művészet azonban nem létezhet az azt érteni és élvezni tudó közönség nélkül.

„Mindenki számára hozzáférhetővé és különösen a fiatalok számára vonzóvá kell tennünk a múlt és a jelen műalkotásait, könyveit, festményeit, zenedarabjait, képeit, szobrait, színházi előadásait. Valamint mindenek felett őriznünk és védenünk kell drága magyar anyanyelvünket, mint kultúránk legfontosabb hordozóját. Én hiszem, hogy mi magyarok biztosan haladunk egy olyan úton, amelyről nem kell, nem szabad letérnünk. Nem szabad megtagadnunk a magyarságunkat, nemzeti értékeinket, hagyományainkat, hanem arra építve az egész világ magyarságával összefogva egységes nemzetként kell megjelennünk.”

Az Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke hozzátette, a kultúra nincs alapvetően belénk kódolva. Ezt tanítani, örökíteni kell.

„Nekünk kell értékes mintát felmutatnunk, a kultúra értékeit megbecsülnünk, aszerint élnünk és tanulságait érvényesítenünk. Mert ez a kultúra nem csak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsöt is. Kodály Zoltán mondatát idézve: „A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egy-kettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Ez a magyar kultúra napjának igazi mondanivalója."

Az ünnepségen Kádár Viktória zongorajátékát is élvezhette a közönség. Liszt Ferenc darabját játszotta el a publikum előtt. Tóth Árpád versével a Helikon Versmondó Kör nevében Kulcsárné Fullár Melinda köszöntötte a Pro Cultura.díjasok sorában a Fejér György Városi Könyvtár munkatársait.




Forrás: Lendvai Bianka - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024