Civil forum

25 éves a Család Általános Iskola

Készült: 2021. június 22.
25 éves a Család Általános Iskola. A rendszerváltás után Zala megyében ez volt az első magániskola, mely ma is nevelésközpontú értékközvetítést folytat. A tanulólétszám most is folyamatosan gyarapszik, ezért e tanévtől új épülettel bővítették az intézményt. Az alapfokú tanítás mellett művészeti oktatást is folytat a ma már egyházi fenntartású iskola.


Csengőszó hívta útra a Család iskola ballagó diákjait. Ebben a tanévben 9-en búcsúztak az intézménytől. A 25 éve alapított iskola ma is a kezdetekkor megfogalmazott értékeket közvetíti: hagyományápolás, kereszténység, család, közösség. Az elmúlt negyed évszázad alatt nagy fejlődésen ment keresztül Zala megye elsőként alapított magániskolája.

„Kezdtük 12 tanulóval. A mai napig emlékszem a gyerekekre, szülőkre, mert igazából ahhoz kellett a bátorság, hogy egy előtte nem létező iskolába beírassák a gyereküket. 25 év múlva, most zártuk úgy az évet, hogy 95-en járnak az általános iskolába és 240-en pedig a művészetoktatásba. El kell mondani, hogy nem csak alapfokú általános iskolai képzést végez az iskola, hanem különböző telephelyeken pluszba még művészeti képzést is” - emlékezett vissza Keszey Tivadar alapító.

A vezetés szerint nagy az igény és az érdeklődés az iskola iránt. Jövőre már 115 diákjuk lesz. A folyamatos gyarapodás miatt az idei tanévre az intézmény is bővült. A Hunyadi utcai anyaépület hátsó szomszédságában lévő épület megvásárlásával és átépítésével két új tantermet és irodákat alakítottak ki. A rendszerváltás utáni rendezetlen jogi környezetben az alapító Keszey Tivadarnak és családjának nehéz dolga volt a magániskola létrehozásában.

„Mindenki nagyon bizonytalan volt abba, hogy mi az, magániskola? Milyen történet ez, van-e létjogosultsága? Mert már egy csomó magánintézmény létezett, például az orvosok is magánorvosok voltak, már jöttek a maszekok, a magánzöldséges is, de hogy az iskola is magán legyen, ez újszerű volt. Ezekkel a fajta tartózkodásokkal, ezekkel a fajta ellenérzésekkel azért annak idején nekünk meg kellett küzdeni, de ez a 25 év azt bizonyította, hogy ezt sikerrel tettük” - fogalmazott az iskola alapítója.

A magániskolát családi vagyonból hozták létre. A nevelésközpontú intézményt 2010-ben vette fenntartásába a konstantinápolyi ortodox egyház. Az alapítók szerint ez minőségi váltás volt, mely erkölcsi és anyagi biztonságot, stabilitást nyújt az iskolának.

"Nekünk, mint egyháznak nagyon fontos, hogy ebben az iskolában a gyerekek olyan értékeket sajátítanak el, amik keresztényiek, tehát a hitre nevelnek és hazaszeretetre" – nyilatkozta az fenntartó egyház képviselője, Arszeniosz Kardamákisz.  

A tanévzáró keretében avatták fel Szent Gergely szobrát. A tanulók és tanárok védőszentjét mintázó alkotást Orr Lajos szobrászművész készítette. A szökőkútra elhelyezett bronzszobor az új épületegyüttes udvarán kapott helyet.





Forrás: Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV
Nemzeti Együttműködési Alap
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
A Szakkör


CIVIL FÓRUM

Email: info@civilforum.hu



Created by Moksaphoto ©2024